FT: a Pfizer és a Moderna megemeli a vakcinák árát az EU számára
A két gyártó nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését.
A két gyártó nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését.
Már 3200 felett jár a litván-fehérorosz határon elfogott illegális határátlépők száma. Többségük iraki, de Irak nem nyitott a helyzet tisztázására.
A francia La Quadrature du Net jogvédő szervezet még 2018-ban indított pert az Amazon ellen a felhasználói adatok kezelése miatt, a luxemburgi adatvédelmi hatóság pedig nemrég úgy döntött, bírságot érdemel a vállalat.
Csak Romániában rosszabb a helyzet az uniós tagországok közül.
Utazást tervez, de nem tudja, hova léphet be oltás nélkül, hol fogadják el a kínai és az orosz vakcinákat, és mely országokban kötelező a maszkviselés? Összefoglaltuk a legkedveltebb európai turistacélpontok beutazási és a járványügyi szabályait, sőt még a fertőzöttségi adatokat is megnéztük, hogy könnyebb legyen a döntés.
Brüsszelben bejelentették, hogy eredetileg tervezettnél hamarabb érte el az EU a felnőttek hetven százalékának beoltását és továbbra is elegendő oltóanyag van a kampány folytatásához. Ujhelyi István szocialista EP-képviselő pedig azt kéri, hogy akiket eddig orosz vagy kínai vakcinával oltottak, harmadikként kapjanak nyugati vakcinát és ezzel uniós oltási igazolást.
Továbbra is alacsony az egyetemet végzett fiatalok aránya Magyarországon.
A német lapban Nikolaus Blome, az RTL és az n-tv politikai adásainak főszerkesztője véleménycikkében felveti, hogy a lengyel és a magyar populista vezetőknek népszavazást kellene kiírniuk az EU-ban maradásról, ha már állandóan a népakaratra hivatkozva politizálnak.
Az uniós pénzügyminiszterek döntése értelmében újabb négy ország kapta meg a jóváhagyást nemzeti helyreállítási tervük megvalósítására. Horvátország, Ciprus, Litvánia és Szlovénia csatlakozott ahhoz a 12 tagállamhoz, amelyek esetében két héttel ezelőtt hozott hasonló döntést a miniszteri tanács. Magyarország továbbra is parkolópályán van, s úgy tűnik, nem is sürgős a kormány számára a megállapodás.
Az Európai Unió történelmi kihívással került szembe, írja Gerald Knaus a Spiegelben.
Az USA-ban tomboló forróság, a Németországban kialakult villámárvizek és a Magyarországon lezúduló felhőszakadások a klímaváltozás veszélyére figyelmeztetnek. Úgy tűnik, mintha ezt az emberiség felismerné és cselekedne, ám ez csak a látszat.
Ha harc, hát harc legyen – derül ki a The Economist írásából.
Magyarország ellen 24 új eljárás indult az uniós jog megsértése miatt.
Tanultunk a múltból, és még egyszer nem követhetjük el ugyanazt a hibát - hangsúlyozta az Európai Központi Bank elnöke. Ennek leginkább az euróövezet sebezhetőbb államai örülhetnek.
Uniós gyorssegély indult az illegális migránsok ellen védekező Litvániának, Magyarország nem küldött támogatást.
A magyar költségvetés megelőlegezi a korrupciós aggályok miatt késő uniós helyreállítási pénzeket. Azonban ez nem akkora nóvum, a normál uniós támogatások mindig utólag folynak be, ezt a költségvetés gond nélkül képes menedzselni. A helyreállítási alapból járó pénznek a 13 százalékát Brüsszel előre utalja, de Magyarországon ez csak másfél stadionnyi összeg.
Az afrikai oltóanyaggyártást is támogatná az EU.
Ha a jogi eljárást nem akasztja meg a népszavazás, fordítva miért lenne igaz?
Orbán Viktor szerdán úgy érvelt, a "gyermekvédelmi népszavazással" ugyanazt szeretnék elérni, mint öt éve a migrációról szóló referendumon, "visszaverni Brüsszel támadását". Ettől nem tágított Gulyás Gergely sem a kormányinfón, épp csak egyiküknek sincs igaza.